Találóbb címe nem is lehetne Belencsák Olga életútra visszatekintő, élmények, tapasztalatok, valóságdarabok lenyomatát őrző, azokat elengedni nem tudó, nem is akaró személyes és sajátos életérzésből fakadó versei gyűjteményének. (A kötet a Dodeskaden Kiadónál jelent meg, Budapesten 2024-ben). Nem nőiesen kitárulkozó, de nem is magába zárkózó líra az övé. Kiegyensúlyozott, tárgyilagos, mértéktartó, olykor hűvösen csiszolt, de a tömör képek falán áttör a gondolat és belénk hasít az érzés. Azonosulni tudunk vele. Az otthonosság érzésével ragad magával a kötet elején a mesei szimbolika: a „hétmérföldes csizma”, az „Üveghegy”, az „Óperenciás tenger”, az „égig érő fa”, a „terülj-terülj asztalkám”, az „egy életem, egy halálom” elszántsága, a „hét nap, hét éjjel” tartó mendegélés esetleg oda, „ahol még a madár se jár”, az „ásó, kapa, nagyharang” egyazon identitást formáló mesekincs motívum-világa. Még akkor is, ha már hiányzik mai világunkból a megnyugtató harmónia:
„Mesék gurulnak az ereszről:
Az okos lány
az utolsó kérdésre nem felel,
Hófehérke még mindig bolyong,
Piroska kendőt cserélt,
Hétfejű sárkányok feje szaporodik,
s a mesék,
Igen, a mesék tócsája
Áll az eresz alatt.” (Esik)
Jó felütése, nyitánya ez a városi életforma és mindennapi lét fogalmaiból alkotott ötletes, változatos, mindig a lényegre tapintó, új utakat kereső, meghökkentően találó/felkavaró formanyelvnek.
Jellemzője a kötetnek az egyszavas címadás: Igaz, Szigorú, Didergő, Véges, Hiányvers, Reklámszünet, Latolgatás, Szereposztás, Találkozás, Jelszócsere, Elakadás, Sebtiben, Örök, Enyém, Velünk, Benne…Többségük frappánsan utal arra, amiről a vers szól: élethelyzetek, emberi kapcsolatok, emlékek, bántások és bántódások, szerelmek, szakítások, tágabb értelemben minden, amit egy gondolkodó, saját létét, valamint a szűkebb és tágabb világot értelmező ember megél a dolgok felszínétől a filozófiai mélységekig.
A költő egy szeletet ad magából minden versében, de életigazságai a mi agyunkban is ott dörömbölnek: „orrunk előtt formálódik a történelem/ de ezt ma nem szabad megírni/ mert nincs már meg az ötödik emelet/ csak a tartópillérek egyensúlyoznak…”.
A világ szét akar esni, de nem sietünk megtámasztani, menedékünk a „kényelmes kényszerzubbonylét” csak hümmögünk, „hogy nem kell személyi/ útlevél, vízum, pénz/ étel, ital, ruha/ benne vagyok a rendszerben/ és fogolynak lenni jó.” Máshol így fogalmaz: „ennyit kaptál a jóból/ ujjongva ott a sorban/ az élőkkel haladsz…”. A gyávák, megbúvók hamis vigaszát, a „Ma se én vagyok halott” közönyös, vállrándítós attitűdjét apokaliptikus képsorok ellenpontozzák.
„Hangtompítós a gyilkolás,
a bűn csörtet,
néha visszanéz.
Kaján vigyor,
Ha azt látja,
Kar nincs, de integet a kéz.
Finomra hangolt őrület,
Egymásra omló puha testek,
Gomolygó sóhajok után
A tűz-szívek is összeestek.”
                                           (Találat)
A költő nem keres vigasztaló szavakat, az élet egyszeri és megismételhetetlen: „reklámszünetnyi létünk” elsuhan, köszönésre sem méltat: „Mindig sietett,/ mindig siettem.” – emlékeztet tárgyilagosan. Egy olyan világban, ahol „gyorsan kivezetik/ a tegnap bevezetett szabályokat” a fájdalmak elől – akár közösségiek, akár személyesek – kétes megoldás az önmagunkba menekülés.
„Itt nem lehet csatornát váltani,
nem vágtatnak vadlovak a naplementében.
Már elriasztottuk a szivárványt,
Ezért óvatosan magunkra húzzuk A befőttesüveg tetejét.” (Benne)
A jelen és a jövő határmezsgyéjén váteszi bölcsességgel készít számvetést a költő:
Beleremeg a fűszál
akkora itt a csend
szétesik a szemétdomb
lesz majd belőle rend
a létem vagy valóság
esetleg fikció,
de mindenképpen
több mint egy definíció
kiemelem és azt mondom
hogy ez a mondat-tétel
nem lehet kihátrálni
itt senki nem kivétel
megsebzett hajnal
vérét a reggel felitatja
a végső zuhanásnak
még nem jött el a napja.
                                     (Véges)
Az örök költői téma a szerelem, a párkapcsolat sem hiányzik Belencsák Olga kötetéből. Sokszínű, érdekes, vibráló verseinek ez a vonulata is. A játékosabb, derűsebb vagy a súrlódások, szakítások lenyomatát hordozó, szépségekben, képalkotásban kiemelkedő költemények sem kerülik el az olvasó figyelmét. Hadd álljon itt egy közülük, amely egyben a kötet címadó verse is.
Amikor kavics vagy a cipőmben,
az már a nincs.
Lappangó seben ragtapasz,
pórázon tartott szabadság,
kihangosított jelbeszéd.
Ez már
savanyú könnyek koppanása
pihe-puha járdán.
Nyomokban mégis
előfordulsz még.
Készülünk elakadni,
aztán mégse,
igaz,
a hold is kapaszkodott,
mégis leszakadt.
A számlát ki kéne fizetni,
nem benyújtani,
már nem akciós
az egyet fizetsz, egyet kapsz.
Amikor majdnem darabokra: felemel.
                                      (Nyomokban mégis)
A könyvbemutatón, április 11én, a Magyar Költészet Napján a Nyomokban mégis verseit „ízlelgetve” Belencsák Olga temesvári kötődéseit is számba vettük. Szülőváros, iskolák, tanári pálya színhelye Temesvár, ugyanakkor a költői indulásé is. Szívesen emlékezett édesapjával, Anavi Ádám költővel folytatott vitáira a költői nyelvről, a költői kifejezés módjairól, útjairól, s bár közös kötetük nem volt, végül is a temesvári magyar költők Temesvárról szóló verseskötetében, a Múltunkból varázsolt valóságban a közös megjelenés is megadatott.
A szerző itthonról otthona, a magyar főváros felé tartva költőhöz illően „visszaintett” egy verssel utalva a helyre, az Ambrózy kávézóra, amely egyben könyvesbolt és alkalmilag közösségi tér is – ahol az esemény a zajlott – mottónak ajánlva nekünk:
„Ha valaki szomjas lesz
a szóra,
van egy hely, hol inni is lehet,
a többségi tenger keserű-
sós vizében
egy oázisként működő sziget.”

Szekernyés Irén