Az Új Ezredév Központban uniós pályázat keretében szervezett Egyházi zene a Bánságban című konferencián, az érdekes előadások mellett az egyetemes zeneirodalom néhány gyöngyszemének előadásával örvendeztették meg a résztvevőket, dr. Bodó Mária egyetemi tanár növendékei, Bakos Bernadett Zsuzsanna és Neag Melitta.
Bakos Bernadett Zsuzsanna egyetemi tanulmányai elvégzésére érkezett Marosvásárhelyről Temesvárra, és jelenleg mesteri képzésen vesz részt. Elmondása szerint, művészetek iránti érdeklődése már kisgyermekkorában megnyilvánult, szülei művészeti iskolába íratták, ahol a zongorát választotta. Azóta is érdeklődésének középpontjában van a zongora. Nemrég Leonardo Saraceni olasz zongoraművész és zeneszerző meghívására egy Rómában megtartott nemzetközi versenyen mutatkozott be első alkalommal külföldön. A rendezvény keretében Bartók III. zongoraversenyének első tételét adta elő, és a viszonylag ritkán játszott zongoraversenyt látható örömmel fogadták a versenyen résztvevők. “A következő időszak legfontosabb feladatát képezi a vizsgadolgozatom elkészítése – mondta a fiatal zongoraművész – L. van Beethoven utolsó alkotói korszakában, illetve Bartók Béla késői műveinek összehasonlítására összpontosul a dolgozat, lényeges részét képezi Bartók III. zongoraversenye és Beethoven Hammerklavier szonátájának előadása. Terveim között szerepel Temesváron maradni és, ha sikerül, elkezdeni a doktori képzésem, de az is lehetséges, hogy Marosvásárhelyen kezdek el tanítani, a zongorázást esetleg valamely kamarazenekarban folytatom.”
Neag Melitta Petrozsényban elkezdett tanulmányait folytatta és fejezte be Temesváron, most első éves doktorandusz. Édesanyjának köszönhetően már óvodáskorától kezdve zongorázik, és lelkesen tanul ma is, elmondása szerint a zongorajáték megunhatatlan, végtelen és lelkesítő számára, életformát jelent neki a zongorázás. “A mesteri képzésem ideje alatt főként az előadóművészet különböző vetületeire koncentráltam, a romantikus korszak koncertjei és előadói foglalkoztattak és ma is ez a zenei korszak áll hozzám a legközelebb, mindig nagy örömmel játszom vagy hallgatom például Fr. Chopin, E. Grieg, P. I. Csajkovszkij, A. Scriabin és mások alkotásait” – ismertette a néhány éve tanárként és korrepetítorként is tevékenykedő előadóművész, aki az Új Ezredév Központban J. Brahms III. szonátája 5. tételének előadásával, illetve Zsuzsannával közösen adták elő J. Brahms Magyar táncok című szerzeményei közül a III. Magyar Táncot.
(m.z.)