Nyolcvan évesen sem lankad az a határtalan segítőkészség, amely Kóbor Györgyöt, a gyémántmiséjéhez közeledő nyugalmazott plébánost, a Csáki Caritas igazgatóját egész életén végigkíséri. Lelkipásztori pályafutása állomásain a szeretetnek olyan mély nyomait hagyta, hogy valamennyi távozása az ottani emberekben, de önmagában is az elválás sajgó sebét fakasztotta.
Kételyek időszaka
A kántoriskola elvégzése után, 1964-ben szentelte pappá Gyulafehérváron Márton Áron püspök. A teológián a kereszténység eszméivel szemben korábbi élettapasztalatai miatt kételyei merültek fel, amelyen Dr. Tyukodi Mihály tanárának atyáskodó, bölcs szavai segítették át: Légy óvatos és bátor. Kisgyermekként Dézsánfalván azt is láthatta, hogy a vegyes lakosságú határmenti falujukban a legdurvább eszközökkel osztják meg az addig békében élő magyar, szerb, német nemzetiségű embereket. Családjával együtt bujdosásra kényszerült, miután édesapja, a bognár mesterként tisztelt Kóbor György az éjszaka leple alatt leütötte a németek deportálásához kialakított németsztamorai gyűjtőtábor őrét, és kiszabadította az oroszországi deportálásra összeszedett németeket, közöttük a gyermek Kóbor György édeasanyját is, az osztrák származású Kóborné Bosmann Jolánt. Teológusként ilyen és ehhez hasonló világi élményekkel a tarsolyában vívódott a két különböző világ értékrendje között.
Mitru bácsi kvártélya
Alig múlt húszéves, amikor Arad megyében a határmenti Sofronyán, a vegyes lakosságú kis községben, az emberek hitét megbontani szándékozó hatalom akaratával szemben, a helyi közösséggel karöltve templomot épít.
Pappá szentelésem után először Aradra kerültem. A Maros-parti város, szinte velem egyidős fiataljaival káplánként foglalkoztam. Én alakítottam Mikelakán a plébániát, amelyhez hozzátartozott a sofronyai filiálé, ahova naponta kijártam. Amikor esténkét hazaértem Aradra és felkapcsoltam a lámpát, csoportosan jöttek fel hozzám a fiatalok beszélgetésre. Sofronyára közülük sokan jöttek velem segíteni az imaház nélkül maradt hívek számára templomot építeni. Amikor elhatároztam, hogy az építkezés végett ott is alszom, Bözsi néni, Avram Dumitru nevű, Bihar megyei ortodox vallású román férjének elmondta, hogy a fiatal katolikus papjuk a készülő templom sekrestyéjében szalmán fog aludni, az felháborodva mondta: micsoda?!… Hiszen itt van két tiszta szoba, aludhat nyugodtan nálunk. Azután velem együtt még három munkást is befogadtak az ingyenes kvártélyba.
A fiatal pap buzgalma szemet szúrt a “szerveknek”
A sofronyai katolikus templom
Megfigyelésemről értesülve Kerweisz Konrád püspök jobbnak látta, ha elhelyezésemmel elejét veszi a nagyobb bajnak, az akkoriban nem ritka koholt vád nyomán, valamilyen megtorlásnak. A templomszentelés után azt mondta: szép a templom fiam, de ennél is sokkal többet ér az, hogy a széteső nyájat összeszedted. A döntés fájdalmasan érintett, annyira összeforrtam az aradi fiatalokkal és a sofronyai emberekkel, akikkel kéz a kézben építettük a templomukat. Mellesleg a számtalan szép emlék mellett, történt egy kellemetlen eset is: az építkezés során egy lezuhanó gerendát, hogy ne essen rá az alatta dolgozó fiúkra, a saját testemmel fogtam fel. Ennek nyomait ma is érzem a hátgerincemben. A püspök úr kérésemre egy év haladékot adott az elhelyezésemre azzal a kikötéssel, hogy magyarázzam meg a híveknek, hogy ez egy kényszerhelyzet, hogy máshol is szükség van rám „Azt nem mondhatod, hogy ezek becsuknak, ha itt maradsz, meg kell, hogy értsék: innen el kell menned, mert nagyon szúrod a szemüket.” Az igazsághoz tartozik, hogy az ifjúsági gondozásban résztvevő fiatalok megszállottan követtek, még a templomépítési munkában is, a sofronyai emberek pedig úgy érezték, hogy egyek vagyunk, mert én nem parancsolgattam, hanem együtt dolgoztam velük a legnehezebb munkában is. Ezért van az, hogy fél évszázad után is nagy-nagy szeretettel emlékszem arra az ifjúkori öt esztendőre, amit közöttük eltöltöttem. A hozzájuk való kötődésem egész életemben elkísért, olyannyira, hogy kapcsolatunk a mai napig sem szűnt meg, példának okáért, a számomra Sofronyán szállást adó nagylelkű házaspár, ma zenész fia zenekarával rendszeresen ellátogat Csákra, az idősek otthona lakóinak előadásukkal örömet szerezni.
Lelkeket építő újabb három esztendő
Másik határmenti térségben folytatódik a nyugtalan fiatal plébános, Kóbor György papi szolgálata.
Gyönyörű három esztendő emlékét őrzöm a torontálkeresztesi plébánián, illetve a csávosi filiálén eltöltött időszaknak. Csávoson éppen idén került sor a római katolikus templom 150. évfordulójának nagyszerű megünneplésére, amelyen felkavaró emlékezések részese lehettem. Amikor 1969-ben odakerültem, már csak 8 tanuló járt iskolába, de a hittanórára 33-an jöttek. A legharcosabbak a pravoszláv leánykák, de voltak közöttük magyar és német gyerekek is. Ugyanis a gyéri iskola egyik tanára, ahova jártak, megfenyegette őket a hittanórák látogatása miatt. A kis harcosaim azzal védekeztek, hogy a pap bácsi azt mondta nekik, hogy vallásszabadság van. Természetesen nem hagytam őket magukra, elmentem a gyéri iskolába, ahol személyesen is emlékeztettem a tanár urat az alkotmány 30. cikkelyére, amely biztosítja a vallásszabadságot. Barátságosan figyelmeztettem, hogy ezeknek a fiataloknak kapcsolatuk van nyugaton élő rokonaikkal. Azt akarják, hogy belekerüljön az ottani médiába, hogy Gyéren üldözik a keresztényeket? – kérdeztem az igazgatótól, aki megígérte, hogy békében hagyják a templomba járó tanulókat. Szép emlékeim vannak ebből az időszakból is. Visszahoztam, amit eltöröltek a kommunisták, a karácsonyi betlehemezést, a háromkirályok, a napkeleti bölcsek emlékezetét. Bensőséges karácsonyi, húsvéti és pünkösdi ünnepeket szerveztünk, s a templom szentélyére védőszentjének, Szent István királyunknak a képe került.
Kommunista a pap!…
1972-ben szólt a püspök, hogy Csákon rossz a helyzet, a templom romokban áll. Az első szentmise után az urazó hajbókolóknak kijelentettem, hogy nem vagyok úr, nem is szeretem az urakat. Erre elterjesztették, hogy kommunista vagyok. Nem telt bele egy hónap, s rájöttek, hogy mit értettem azalatt, hogy nem vagyok úr. Kitakarítottuk a templom előtti szemétdombot, virágokat ültettünk, bekerítettük a temetőt úgy, hogy magam is az élvonalban dolgoztam csákánnyal, kapával. Az ifjúsággal 40 tagú, több szólamra éneklő kórust szerveztem német, magyar és román fiatalokból, ami szintén nem mindenkinek tetszett, mint ahogy az sem, hogy három fiatalt irányítottam a teológiára: Pálfi Jánost, Kapor Jánost és Filip Gyulát. Ebben az időszakban Sebastian Kräuter megyéspüspökségének ideje alatt, püspöki helynök is voltam. 2010-ben a kiújuló betegségem miatt át kellett adnom a csáki plébániát.
Püspöki helynökként, 2014-ben az aranymise alkalmából
Roos Márton megyés püspök társaságában 2014-ben a csáki templom jubileumi ünnepségen
Segíteni mindig kell és lehet is
Kóbor György gyermekkorában Dézsánfalván a paraszti munkában szembesült a nehézségekkel, a kaszás aratásban marokszedőként, majd családjával a vályogverés szívósságot igénylő munkájában edződött. De innen vitte magával első tanítója Lengyel Ferenc, majd későbbi tanárnője Klein Brigitta életre szóló útravaló tanítását, pályaválasztásának talaját megalapozó Túry László atya emberbaráti példáját és a családi melegséget a legnehezebb időkben is megőrző szülői szeretetet. A segítségnyújtás késztetése talán akkor született meg benne, amikor 11 éves korában egy későn felfedezett vakbélgyulladás miatt élet-halál helyzetbe került. Felépülése folyamatakor a neki szánt, nehezen kapható penicillinről lemondott más beteg gyerekek javára. Dettai diákként a gyengébb tanulókat segítette a tanulásban, de papként is mindig megtalálta a módját, hogy segítsen az embereknek, nemegyszer kockázatot is vállalva. Később az Oravicabánya melletti varadiai gyermekotthonban nyomorúságos körülmények között sínylődő gyermekek számára teremtett emberhez méltó feltételeket. A saját pékségünkben sütött zsemléből naponta 2200 darabot adományoztak bölcsődének, óvodának, iskolának és 3 évig ingyen kenyeret a zsebelyi ideggyógyászati kórháznak. De sorolhatnánk a bajbajutottak egész sorát, akiket valamilyen módon átsegített válságos állapotukon. 1989 utáni években a már hivatalosan működő Caritas Szervezethez Nyugatról érkezett támogatásokból kórházak, gyermekotthonok, óvodák, iskolák és különböző tevékenységet folytató közösségi szervezetek részesülhettek. Így jutott a HETI ÚJ SZÓ Olvasóinak is évről évre a karácsonyi-húsvéti ünnepek ajándékcsomagjaiba egy-egy kis „Caritas-meglepetés” is.
A Csáki Caritas születése
Sok ideig nem jutottam ki külföldre, hogy azután ez mégis sikerült Nagyökrű Irén, egykori dettai orosztanárnőmnek köszönhettem, akinek a férje a belügyben dolgozott. Így jutottam el később Svájcba is, ahol azután nyaranként 25 alkalommal helyettesítettem az ottani plébánosokat, amikor szabadságra mentek. Igazi karitatív tevékenységem egy véletlen közrejátszásának, vagy inkább a gondviselésnek köszönhető. 1981-ben, útban Freiburg felé, egy ausztriai bencés kolostorban szálltam meg. Este a kolostor vendéglőjében megismerkedtem egy fiatal bencés páterrel, akinek elmondtam, hogy kórházba megyek. Rábeszélésére végül nem mentem Freiburgba, hanem az általa ajánlott kórházban, Welsben maradtam, ahol a sofronyai templomépítéstől visszamaradt sérülésemet kezelték. Ottani tartózkodásom alatt az egyik nővértől megkérdeztem, hogy mennyibe kerül egy kiló cukor, olaj, ugyanis húsz szegény családnak szeretnék csomagot küldeni Romániába. A szándékom eljutott a kórház vezetőségéhez, mire négyszáz kiló élelmet ajánlottak fel díjmentesen, amiből a nővérek segítségével 20 kg-os csomagokat készítettünk úgy, hogy minden csomagot más színű szalaggal kötöttük át az itthoni “szervek” megtévesztésére. A feladáskor kértem, hogy négynaponként indítsanak útjára egy-egy csomagot. A taktikázásom ellenére, amikor itthon a csomagokat szétosztottam, a városi párttikár megfenyegetett: tudjuk mi, hogy maga nyugati propagandát csinál a csomagok osztogatásával. Erre én azt válaszoltam, hogy tudja mit titkár elvtárs: én osztogatom a szegény rászoruló embereknek a Kölnből érkezett csomagokat, maga meg osztogassa azt, amit Moszkvából kapnak.
Az elátkozott Nyugat feladta a leckét
1990. februárjában megérkezett az ausztriai Gráz városából az első szállítmány Csákra, ami nemcsak örömet, de gondot is jelentett Kóbor György helyi plébánosnak. Elsőként felújították a 115 gyermek napközi otthonát, Varadián pedig a borzalmas állapotban lévő árvaházat. A folytatásban a meglévő Caritas épületet alkalmassá tették a szállítmányok fogadására, hogy megfelelő feltételeket teremtsenek az immár rendszeresen érkező támogatások továbbjuttatására a közösségek felé, ugyanis a grazi barátok után, egy esseni szervezet is bekapcsolódott a jótékonysági akcióba.
A németországi szervezet referensének, Rudi Löffelsendnek köszönhetően, új alapokra helyezhettük a Caritas tevékenységét. Hamar rájöttünk, hogy a vállalt emberbaráti szolgálatunkat nem alapozhatjuk kizárólag a külföldről érkezett segélyekre. Miután a román állam a mai napig sem tartja fontosnak az ilyen jellegű tevékenységet, hozzáláttunk saját magunk megteremteni a szervezet jótékonysági működéséhez szükséges alapokat. A felszámolt kollektívgazdaság és állami gazdaság földjeit átvettük megművelésre, ehhez traktort, kombájnt kaptunk a németektől, majd egy pékséget is, hogy a megtermelt búzából magunk süthessünk kenyeret a rászorulóknak. A sikeren felbuzdulva a búza mellett napraforgót is termesztettünk. A napraforgómag kipréseléséhez Klagenfurtból kaptunk egy használható olajprést. Azután raktárépületet, karbantartó műhelyeket, sertésfarmot létesítettünk, fokozatosan kialakítottunk egy zárt termelőrendszert, amelynek bevételéből a költségek fedezése mellett, egyre szélesebb karitatív tevékenységet folytathattunk. De sorolhatnám azokat a vállalkozásokat, amelyekbe szintén részt vállaltunk, például az értelmi fogyatékos gyermekek iskolájával közösen épített menedékház a Retyezáton, iskolák, bölcsődék, kórházak tatarozása és nem utolsósorban a Temesváron felépült Ausztria Ház néven ismert Politraumatológiai Sürgősségi kórház.
Munkára nevelő Kóbor-módszer
Derűs pillanatok az idősek otthonában
A gazdálkodó Kóbor György plébános
A “főszolga”
A több mint két évtizeddel ezelőtti hírre, hogy Düsseldorf mellett lebontanak egy öregotthont, felfigyelt Kóbor György plébános, az akkor már egyre sikeresebben fejlődő Csáki Caritas vezetője, akinek régi álma Csákon otthont létesíteni a rászoruló idős emberek számára.
A Csáki Caritas idősek otthona
Eredetileg gabonaraktárnak akarták eladni, de végül nekünk ajánlották fel az előregyártott elemekből álló faépületet. Tizenöt önkéntes emberrel érkeztem Németországba, rövid idő alatt lebontottuk és Csákra szállítottuk az épületanyagot, majd a megfelelő infrastruktúra kiépítése után 1999-ben felépítettük a ma is működő mintegy 60 férőhelyes idősek otthonát.
A Csáki Caritas idősek otthona az elmúlt 22 év alatt olyan hírnévre tett szert, amely nem szorul népszerűsítésre. A kialakított feltételek, a kiváló konyha, komfortos szobák, a kellemes időtöltéshez szükséges park és kert, Orbán János orvos rendszeres látogatása, akinek nemcsak orvosi eszközei, hanem végtelen türelme és kedvessége is enyhíti az intézet lakóinak, korukkal járó panaszait, hozzájárulva ahhoz a határtalan empátiához, amely Kóbor György részéről állandó jelleggel sugárzik a testben és lélekben rászoruló idős emberek felé.
A csaknem 60 éves lelkipásztori múlttal, a maga is 80. életévéhez érkezett plébános a szüleitől örökölt szívóssággal ma is nap mint nap megküzd az újabb gondokkal. Teszi ezt végtelen nyugalommal szolgálata jelentőségének tudatában. Ő soha nem „a főnök”, inkább, mint maga mondja csupán főszolga ebben a közösségben. Elégtétel számára, amikor derűt fakasztó tréfái nyomán mosolyt lát az emberek arcán.
Ünnepi szentmise Kóbor György tiszteletére a csáki templomban
Pál József Csaba megyés püspök köszönti a 80 éves Kóbor György nyugalmazott plébánost
Az idősek otthonának lakói hálával köszöntik plébánosukat a kápolnában
Mi ad számára erőt ahhoz, hogy nap mint nap talán gyermekkora óta mindig újabb és újabb feladatot vállaljon, néha bizony betegen is helytálljon. A reggel öt órai felkelés, a hatórai öregotthoni látogatás és ügyintézés, majd egy rövid elcsendesedés után a kápolnában, kezdődik egy újabb munkával járó nap a gazdaságban és a segélyek irányításával, hogy este újabb lelki feltöltődésért misére várja az otthon lakóit. Ahány nap annyi ünnep, mondja a tőle ismert lelki nyugalommal, annak kapcsán, hogy a 80. születésnapja alkalmából, advent első vasárnapján az iránta tanúsított nagyrabecsülés jeléül a csáki templomban, paptársak jelenlétében Pál József Csaba megyés püspök köszöntötte és szentmisét mutatott be tiszteletére.