Hetven citera szólalt meg egyszerre a második alkalommal megszervezett kisiratosi Nemzetközi Népzene- és Néptánctábor zárógáláján. Nem tudom, hogy ez valamiféle rekordnak számít-e vagy sem, de annyi biztos, hogy résztvevőnek és hallgatónak egyaránt felemelő érzést nyújthatott ennyi hang találkozása. Voltak olyan résztvevők, akik csak most ismerkedtek a hangszerrel, de olyanok is, akik egy évtizede szaggatják a húrokat. Ezeket a különbségeket áthidalva, a tábor végére az összes citerás eljutott olyan szintre, hogy egy dalt közösen adjanak elő a táborzáró gála nyitó mozzanataként, amelyen együtt énekelt a több mint százharminc résztvevő.
Több magyarországi településről, illetve Arad, Bihar és Temes megyéből érkeztek a tanulni és szórakozni vágyó fiatalok. Ebben az esetben a „fiatalok” fogalmát tágabban értelmezve, hiszen 6 évestől 74 évesig, mindenki megtalálta a hozzá legközelebb álló foglalkozást. A résztvevők népdal-, néptánc- és citeratanulás között választhattak. A citeraoktatás hat csoportban zajlott, ezek fejlettségi szintek szerint voltak elválasztva. Nem véletlen, hogy ennyire népszerű hangszer ez a környéken, hiszen Kisiratos már nagyon sok citerást nevelt ki az elmúlt években, Juhász Kálmán csorvási oktató, a tábor főszervezője vezetése alatt. Ennek igénye abból a felismerésből fakadt, hogy valaha mindegyik házban található volt egy citera, hiszen az alföldi településeken citerazenére mulattak, táncoltak a fiatalok. Volt olyan résztvevő, aki még saját felmenőjétől tanulta el az alapokat, de korántsem gyakori az ilyen példa. Mára ismét kedvelt, keresett népi hangszernek számít a citera a fiatalok körében is. Ez az érdeklődők átlagkorosztályából is leszűrhető, nem elfeledve azt a tényt, hogy több igen fiatal, elismert oktató vezette a csoportos foglalkozásokat.
A népdalokkal és néptánccal való ismerkedésre nemcsak a délelőtti és délutáni foglalkozások alatt került sor, hanem a reggeli közös énekléseken mezőföldi népdalokkal gazdagodtunk, az esti táncházakban pedig rábaközi, és moldvai táncok alapjait leshettük el az oktatóktól. „Van is neki hatalma”- énekeltük reggelente, ennek érvényessége abban is megmutatkozik, hogy a focipályán, a szállásra vezető úton folyamatosan felcsendültek az ismert dallamok. A különböző kézműves foglalkozások mellett, rendőrségi bemutatóra, strandolásra, focimeccsre, kürtőskalács sütésre is sor került, mely egyaránt a csapat összeforrását szolgálta. Ezek mindenki számára élvezetesnek bizonyultak, korkülönbségtől függetlenül: volt aki több évet fiatalodott a sok viháncoló gyermek mellett, ők pedig sokat fejlődtek, nemcsak szakmailag, hiszen a tárgyi tudáson túl, rengeteg új tapasztalatban volt részük.
Külön örömünkre szolgál, hogy a temesvári Bokréta citerásai is ügyesen helytálltak a táborban, hangjukkal, tehetségükkel, jókedvükkel gazdagítva a Kisiratoson verbúválódott nagy csapatot. Volt aki berekedve, bekötött ujjal, vagy néhány lecserélt citerahúrral jött vissza, mindez azt bizonyítva, hogy apait-anyait beleadva dolgoztak a lányok-fiúk, aminek természetesen megvolt a gyümölcse, hiszen büszkén hallgathatják vissza a zárógálán elhangzott felvételeket. A csoportvezetők elmondása szerint minden résztvevő maximálisan teljesített, és már egy-két nap után látható volt a fejlődés. Ez természetesen nemcsak a tanulók, hanem az odaadó oktatók érdeme is: Kovács Judit és Parlagi Renáta népdaloktatók, Mészár Klementina és Jerger Zsolt néptánctanárok, Németh Anna, Sztvorecz Renáta, Dudás Klára, Juhász Kálmán, Krajcsó Bence és Scserbin János citeraművészeké, akik alázatukkal, lendületükkel, vagy éppen virtuóz játékukkal meg is szerettették a népművészetet a táborlakókkal. A tábor sikerében, és megvalósulásában nagy érdeme van Almási Vince polgármesternek, Korondi Erika helyi szervezőnek, és a táborszervezésben jeleskedő lelkes csapatnak, akik többnyire maguk is elkötelezett hagyományápolók.
Volt, aki nevetve, esetleg elérzékenyülve búcsúzott a táborozóktól, új barátoktól, de abban megegyezve, hogy a jövő nyár egy hete ismét a hagyományápolásé és a közös élményeké lesz.
Makkai T. Csilla